Új Küztársaságért Alapítvány

×
Kiadványok
Ötévkönyv 2016-2021

Előszó

 

A 2022-es drámai vereség után sok megbeszélés követte egymást. Érteni akartuk az okokat, készültünk az új küzdelemre. Valamikor 2022. július közepén találkoztunk a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselőivel. A tanácskozás elején mások között Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke is rövid beszédet mondott. A beszédben a DK egy évtizedes történetének politikai összefoglalóját, értékelését osztotta meg velünk.

2011. október 22-én alakult meg a Demokratikus Koalíció. Kevesen hittek bennünk. A nevem szitokszó volt, és azóta is az maradt sokak számára. Hogyan lehet igy megmaradni, sőt sikeresnek lenni? Valójában mindenki azt akarta, hogy bukjunk el. Jobb- és baloldalon egyaránt. Így kezdődött a politikai életünk.

 

A 2014-es választások elött Mesterházy Attila és Bajnai Gordon, az MSZP és az akkor még ígéretesnek tartott, azóta eltűnt Együtt nevű párt vezetői megállapodtak, hogy együtt indulnak a közelgő választásokon.

 

Az akkor pár éves DK-val nem akartak együttműködni. 2013. október 23-án az ellenzek közös tüntetést tartott a Műegyetem elött. A megjelent ellenzéki tömeg hangos „összefogás, összefogás" skandálással próbálta Mesterházy tudtára hozni, hogy a DK nélküli összefogást nem fogadja el. 2014 elején a fenti pártvezetők aztán beadták a derekukat. A DK az akkori összefogás részeként ott volt az ellenzéki pártlistán, politikusai végül bekerültek a Parlamentbe, bár frakciót nem tudtak alakitani. A DK sikerrel vette az első akadályt.

 

2018-ra már önálló pártlistával készültünk. Az egyéni választókerületekben induló jelöltjeinkről megállapodást kötöttünk az MSZP-vel. Végül alig haladtuk meg az önálló bejutáshoz szükséges támogatási küszöböt, de végre először önálló frakciója volt a DK-nak. Önálló párt, önálló frakció. Hét évet küzdöttünk érte.

 

A Demokratikus Koalíció sikerében önmagunkon kívül senki sem volt érdekelt. Ép ellenkezőleg. Mindenki azt akarta a politikai paletta mindkét oldalán, hogy tűnjünk el. Mi ezzel nem sokat törődve azon dolgoztunk, hogy az ellenzéki oldal minden szereplője értse meg: csak a közös ellenzéki fellépés jelenthet esélyt Orbán rendszerének leváltására.

 

2020 nyarán hat ellenzéki párt vezetői találkoztak egy budai magánházban. Néhány óra tanácskozás után abban maradtunk, hogy keressük a teljes ellenzéki összefogás közös választási részvételének lehetőséget, ha lehet, közösen indulunk. Igy is történt. A Demokratikus Koalíció ekkor már a legerősebb ellenzéki párt volt, így nekünk volt a legtöbb jelöltünk a közös listán és az egyéni választókerületekben. Az ellenzék súlyos vereséget szenvedett. Az okokat most nem elemzem. A választások után egy héttel nyilvánosan megtettem, ma sem mondanék mást.! Mindenesetre a DK adja ma az ellenzék legnagyobb frakcióját a Parlamentben.

Itt tart most a DK egy évtizeddel a megalapítása után.

 

Nincs semmilyen dac, revánsvágy bennünk, bennem. Valójában keveset foglalkozunk a többi párttal. A kormánypártokat persze figyelni kell, mert ők vezetik az országot. De nem hozzájuk mérjük magunkat. Es nem a többi ellenzéki párthoz. Egy mérce van: a haza.

 

Szokták mondani, hogy a DK egy szekta. Nincs igazuk. A DK nem egy elszigetelt kisebbségi doktrínát követő emberek szűk csoportja. A Demokratikus Koalíció az ellenzék egyetlen néppártja. A kormányzóképes ellenzék pártja. A demokratikus jogállami, Európa-párti szavazók legszélesebb közösségé.

 

No man left behind (senkit nem hagyunk magára) - mondja az amerikai hadsereg jelmondata. Mi sem tesszük. Lehet hibázni, lehet tévedni, lehet rosszul dönteni. Mert mi is hibázunk. Merj és akarj dönteni, vezetni, felelősséget vállalni!

 

Két dolgot nem lehet. Lopni a közpénzt és bántani valakit valamiért, ami nem raja múlik. Azaz például bántani valakit azért, hogy kik a szülei, mi a hite, ki a szerelme. Ennyi elég, ha valaki velünk akar jönni.

 

Minden más sokkal egyszerűbb.

 

Nem lehet évente változtatni a nézeteidet. Mi nem tesszük. Tudni kell, hogy ki vagy, hogy mire számíthatnak a választók. Vigyázni kell a csapatra. Simogatni, figyelni, érteni, utat engedni, sokat beszélgetni, megvédeni.

 

Tervezz! Ne holnapra, ne a jövő hétre, ne pár hónapra. Mindig tervezz legalább egy ciklusra és egy-két évtizedre. Aztán mindig korrigáld a terveidet. Mert ilyen az élet.

 

A Demokratikus Koalíció ezt teszi. Ilyen párt. Talán ezért sikeresebb másoknál.

2022. augusztus 24.

 

GYURCSÁNY FERENC

A DK ELNÖKE