Új Küztársaságért Alapítvány

×
Kuratórium

 

Dobrev Klára (elnök):

 

  

Jogász-közgazdász vagyok, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen és az ELTE Állam- és Jogtudományi karán szereztem diplomát. Négy nyelven (angol, bolgár, német, orosz) beszélek. 1995-től a Pénzügyminisztériumban dolgoztam.

A 2002-es országgyűlési választási kampányban Medgyessy Péter kabinetfőnökeként dolgoztam, ezt követően a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatalának elnökhelyettese lettem.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választásakor kormányzati pozícióimról lemondtam, majd 2009-ben az Altus Zrt. vezérigazgatójaként fejlesztéspolitkai tanácsadással foglalkoztam Európa több országában.

2019 májusától a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, 2019 és 2022 januárja közt az Európai Parlament alelnöke voltam.

 

 

Niedermüller Péter (tag):

 

 

1952. szeptember 3-án születtem Budapesten. Etnográfus kulturális antropológus vagyok. Hazai és európai egyetemeken tanítottam, például a Humboldt Egyetemen, Janus Pannonius Tudományegyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, és a Metropolitan Egyetemen is.  A Demokratikus Koalícióhoz megalakulásakor csatlakoztam, 2011-2014 között a DK alelnöki tisztségét töltöttem be. 

2014-ben Európai Parlamenti képviselőnek választottak. Az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság, a terrorizmussal foglalkozó különbizottság, valamint az Izraellel fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja vagyok, illetve a Szocialisták Progresszív Szövetsége az Európai Parlamentben képviselőcsoport kincstárnoka. 

Európai Parlamenti képviselőként végzett tevékenységem során a migráció, az alapvető jogok helyzete, a kisebbségvédelem, a jogállamiság és a terrorizmus elleni harc területeivel foglalkoztam kiemelten. 

2019 októberétől Budapest VII. kerületének polgármestere vagyok.

 

 

Sebián-Petrovszki László (tag):

 

  

1977-ben születtem Békéscsabán, az általános- és középiskolát is itt végeztem. Jogász-hallgató voltam a Szegedi Tudományegyetemen, majd az ELTE Állam- és Jogtudományi karán diplomáztam politológiából.

Politikai pályafutásomat az MSZP békéscsabai szervezetében kezdtem. 2004-től a Miniszterelnöki Kabinetirodában dolgoztam, 2006 után pedig a Kormányszóvivői Iroda munkatársa lettem. 2007 tavaszától a Kommunikációs Tervező Osztály munkatársa lettem szakpolitikai stratégiai tervezőként, 2009-től pedig szakállamtitkárnak neveztek ki.

A Demokratikus Koalíciónak alapító tagja vagyok, jelenleg pártigazgatóként és 2019 decemberétől országgyűlési képviselőként segítem a DK munkáját. Az LMBTQ munkacsoport vezetőjeként harcolok azért, hogy Magyarországon senkinek se kelljen félnie felvállalni önmagát.