Új Küztársaságért Alapítvány

×
Díjak
Ungvári Tamás és Vekerdy Tamás

Ungvári Tamás Széchenyi-díjas, író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, az MTA doktora és Vekerdy Tamás pszichológus, író kapta meg a Demokratikus Koalíció pártalapítványa, az Új Köztársaságért Alapítvány kuratóriumának Új Köztársaságért díját.

A hétfői budapesti átadóünnepségen Gyurcsány Ferenc arról beszélt, a két kitüntetett, és a hozzájuk hasonlók, lámpással járják az országot, miközben azt próbálják elmondani az embereknek, hogy elsősorban maguknak higgyenek. Hozzátette, szeretné azt hinni, hogy a díjazottak által képviselt mentalitás nincs kihalóban, hogy “nem vagytok egy kihalásra ítélt faj Magyarországon”. A politikus úgy fogalmazott: bármilyen embertelen és önző a jelenlegi hatalom, azt nem tilthatja meg számukra, hogy írjanak, gondolkodjanak és beszéljenek.
Nem lehet megváltani az országot, nem megváltókra, nem új demokratikus hercegekre, nem népnevelőkre, nem az önkény embereire van szükség – jelentette ki a pártelnök. Hangsúlyozta, közel öt évszázadnyi alávetettség és idegen uralom után 25 év nem volt elég arra, hogy a magyarok megértsék, ez az ő országuk. Nem az Orbáné, nem a Gyurcsányé, nem az MSZP-é, nem a Fideszé, nem a Demokratikus Koalícióé, nem a 199 parlamenti képviselőé és nem a polgármesteré – fogalmazott.
Szavai szerint 1989-ben megkaptuk az esélyt arra, hogy a saját küzdelmünkkel teremtsünk egy polgári világot, egy köztársaságot. A rendszerváltozás idején az akkor élők azt hitték, hogy eljön majd az egyéni és közösségi jólét világa, de nem jött el, mert ez nem automatikus, az emberek pedig csalódtak, mert nem ezt várták – fogalmazott.
Az önmagát “radikálisan mérsékeltnek” nevező pártelnök kijelentette: mára már nem akarja megváltoztatni az embereket, habár korábban úgy gondolta, feladata egy polgáribb világot teremteni. Ehelyett inkább meg kell mutatni számukra a lehetőségeket – tette hozzá.
Ma demokratikus polgári köntösben mutatja meg magát a legembertelenebb ármány, zavaros gondolatok, mentalitások és kultúrák hódítanak, nagyon nehéz tisztességes és szabad polgárembernek lenni – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.
Kolber István, az Új Köztársaságért Alapítvány kuratóriumának elnöke tavaly februárban, a díj megalapítását követően jelentette be, az elismerést mindig február 1-jén adják át, és azok a magánszemélyek és szervezetek kapják meg, “akik sokat tettek annak érdekében, hogy Magyarországon helyreállítsuk a jogállamiságot, helyreállítsuk a demokráciát, újból megteremtsük a köztársaságot”. A díjat 2015-ben elsőként Vitányi Iván, a DK örökös, tiszteletbeli elnöke kapta meg.

(MTI)