Új Küztársaságért Alapítvány

×
Konferenciák
A gyermekek védelme az intézményes bántalmazással szemben

A gyermekek védelme az intézményes bántalmazással szemben címmel szervezett konferenciát Dobrev Klára Árnyékkormánya, melyen civil szervezetek képviselői, szakértők és politikusok vettek részt. 

A február elején kirobbant pedofilbotrány rámutatott arra, hogy a magyarországi gyermekvédelmi rendszerben számos struktúrális probléma tapasztalható, miközben a gyerekek azon legkiszolgáltatottabb csoport tagjai, akik különleges védelemre szorulnak. Az előadások fókuszában kiemelt ügyként jelent meg az a kérdés, hogy mik a legnagyobb problémák a magyarországi gyermekvédelmi rendszerben és milyen megoldásokat tud nyújtani az Árnyékkormány ezekre a problémákra.

A konferenciát Dobrev Klára, Árnyék-miniszterelnök nyitotta meg, aki elmondta, hogy ma Magyarországon több, mint 20 000 gyermek él gyermekvédelmi szakellátásban. Ezekről a gyerekekről az államnak kell gondoskodnia, az államnak kell vigyáznia rájuk. Ennek ellenére az állam nem védi meg a gyermekeinket, miközben a gyermekvédelem egy kiemelten fontos szakterület, amely mindennapos törődést igényel.

A köszöntő után Dr. Pascal Krauthammer, a Guido Fluri Alapítvány Igazságügyi Kezdeményezésének kampányigazgatója tartotta meg beszédét. Elmondta, hogy a Guido Fluri Alapítvány elkötelezett a hátrányos helyzetű és traumatizált gyerekek megsegítése mellett és ennek keretében számos projektet indított, amelyek között az egyik legfontosabb az Igazságügyi Kezdeményezés. Az Igazságügyi Kezdeményezés először segíti elő a gyermekbántalmazás átfogó, páneruópai kezelését, különös tekintettel az állami és egyházi intézményekben történt esetekre. Dr. Krauthammer a Svájcban történő intézményes bántalmazás vizsgálatával kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg a közönséggel.

A vitandító beszéd után a közönség, Milan Brglez, szlovén EP képviselő, a Gyermekek jogaival foglalkozó parlamentközi munkacsoport társelnökének a videóüzenetét nézhették meg, melyben az Európai Unió cselekvéséről beszélt, amit a gyermekekkel szembeni bántalmazás leküzdésére javasol.

A videóüzenetet követően szakértők véleményét ismerhették meg a jelenlévők egy kerekasztal-beszélgetés keretein belül, melyet Ördög Alexandra, az Európai Parlament szakértője moderált.

Dr. Perintfalvi Rita, magyar katolikus teológus, az egyházban történt szexuális visszaélések szakértője elmondta, hogy az egyház olyan fajta politikai közegben mozog, ami nem engedi meg az egyházban történő gyermekekkel szembeni bántalmazások vizsgálatát. Szerinte a magyar kormány célja, hogy az egyházakat propaganda eszközként használja, ha kiderülnek ezek a rendszerszintű problémák, akkor az káros a kormányzatra. Hozzászólásában elmondja, hogy mi a hasonlóság az egyházban és az állami intézményekben elkövetett gyermekekkel szembeni bántalmazásokban.

dr. Gál András, ügyvéd, a bicskei áldozatok képviselője szerint az első és legfontosabb, amit tehetünk a gyermekekkel szembeni bántalmazásokkal szemben, hogy nem fordítjuk el a fejünket és jelezzük, ha felmerül a gyanú egy ilyen esetben. Továbbá beszámol róla, hogy a büntető jog miként kezeli azokat, akik eltussolják a bűncselekményeket és hogy az állam milyen védelmet nyújt az áldozatok számára. 

Katonáné dr. Pehr Erika, címzetes egyetemi docens, jogász, családjogi kérdésekkel foglalkozó egyetemi oktató elmondja, hogy szerinte szükséges lenne egy gyerekjogi edukációra, mind a társadalom, mind a gyermekek számára.  Elmondja, hogy szükséges lenne egy panaszeljárás, ami a gyerekeknek is segít, hogy abban az esetben, ha történik velük valami, akkor tudják, hova és kihez fordulhatnak.

Szarkándiné Jerszi Katalin, gyermekvédelmi szakember megosztja a mindennapos problémákat és elmondja, hogy a probléma ott kezdődik, hogy Magyarországon már a szexualitás is tabutémának számít. Az államnak nem érdeke, hogy a megelőzésre és a felvilágosításra állami finanszírozást és forrást biztosítson. Szeretné felhívni a figyelmet rá, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszernek minden egyes ember a tagja, így ha az egyszerű emberek sem fordítják el a fejüket és jelentik, ha gyermekkel szembeni bántalmazást tapasztalnak, akkor máris jobban meg fogjuk tudni őket védeni.

A panelbeszélgetést követően a közönség Paul Tang, holland EP képviselő videóüzenetét nézhették meg. Ő is részt vett a gyermekek szexuális bántalmazásának megelőzésére és az ellene folytatott küzdelemre vonatkozó jelentés munkájában és videóüzenetében a gyermekekre az online térben leselkedő veszélyekről és az erre adott megoldásról számol be.

A zárógondolatokat Gy. Németh Erszébet, szociális és nyugdíjügyi árnyékminiszter foglalta össze, aki elmondta, hogy az állam nem tehet különbséget a gyermekek között és számára minden gyermeknek egyformának kell lennie és beszédében elmondta, hogy a Dobrev Klára vezette Szociáldemokrata Árnyékkormány milyen intézkedéseket vezetne be a gyermekek védelme érdekében. 

 

Házigazda:

  • Dobrev Klára, Árnyék-miniszterelnök

 

Vendégek:

  • Dr. Pascal Krauthammer, Guido Fluri Alapítvány Igazságügyi Kezdeményezésének kampányigazgatója
  • Milan Brglez, szlovén EP képviselő, Gyermekek jogaival foglalkozó parlamentközi munkacsoport társelnöke
  • Dr. Perintfalvi Rita, magyar katolikus teológus
  • Dr. Gál András, ügyvéd, bicskei áldozatok képviselője
  • Katonáné Dr. Pehr Erika, címzetes egyetemi docens, jogász, családjogi kérdésekkel foglalkozó egyetemi oktató
  • Szarkándiné Jerszi Katalin, gyermekvédelmi szakember
  • Paul Tang, holland EP képviselő

 

 

Rendezvény időpontja: 2024.03.20.