Új Küztársaságért Alapítvány

×
Konferenciák
Gyermeknek lenni Magyarországon a Fidesz 13 éves kormányzásának tükrében

Gyermeknek lenni Magyarországon címmel szervezett konferenciát Dobrev Klára Árnyékkormánya, melyen civil szervezetek képviselői, szakértők és politikusok vettek részt.

Az előadások fókuszában kiemelt ügyként jelent meg az a kérdés, hogy milyen gyermeknek lenni a mai Magyarországon, milyen problémákkal és nehézségekkel szembesülnek a hátrányos helyzetben lévő családok és milyen megoldásokat tud nyújtani az Árnyékkormány a jelenlegi problémákra. 

A konferenciát Szaniszló Sándor, polgármester nyitotta meg, aki elmondta, hogy számára polgármesterként mennyire fontos a gyermekek és családok jólléte és a 18. kerületben ez egy kiemelten fontos szakterület, amely mindennapos törődést igényel.

A köszöntő után a szakértők előadásait ismerhették a jelenlevők, melyet Varga Zoltán, országgyűlési képviselő, a Népjóléti Bizottság elnöke moderált.

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője egy rendkívül színvonalas és gondolatébresztő előadás keretein belül osztotta meg tapasztalatait és azokat a mondatokat, amelyek mentén egy felelős kormánynak foglalkoznia kellene a nehéz helyzetben lévő családokkal és gyermekekkel.

Hegyesi Beáta, családpolitikus, elemzésében a Fidesz családpolitikáját mutatta be. Elmondta, hogy a legfőbb cél a termékenységi ráta emelése volt, melyhez kapcsolva határozta meg a kormány a szakpolitikai teendőket. Előadásában kitért arra, hogy ennek eredményeképpen átmeneti, rövidtávú hatások érzékelhetőek voltak, de nem bizonyultak tartósnak, így az orbáni családpolitika megbukott. Jelenleg Magyarországon nincsen valós szociálpolitika és ezért valós családpolitika sem.

Erdősi Éva, hitelszakértő, előadása során a magyar hitelfelvételi rendszert, a hiteltípusokat és azok előnyeit és hátrányait ismertette. Elmondta, hogy jelenleg ez hogyan érinti a magyar családokat és milyen következményekkel fog járni az orbáni csúfos gazdaságpolitika a családok hitelhez való hozzáférése.

A zárógondolatokat Gy. Németh Erszébet, szociális és nyugdíjügyi árnyékminiszter foglalta össze, aki elmondta, hogy az állam nem tehet különbséget a gyermekek között és számára minden gyermeknek egyformának kell lennie. Továbbá az állam nem tehet különbséget a jómódú és a szegény sorban lévő családok között. Elmondta, hogy a kormányváltás után minden egyes családra ugyanolyan figyelmet kell szentelni, az első intézkedések között lenne a családi pótlék megemelése és az oktatásra hatalmas hangsúlyt kell fektetni, hogy minden gyereknek legyen lehetősége megismernie és megélnie a saját tehetségét.

A felszólalók mind egyetértettek abban, hogy az orbáni családpolitika nem folytatható. Dobrev Klára Árnyékkormányának prioritás a magyar családok helyzete és csak az Árnyékkormány lesz képes kezelni azt a jelenleg fennálló családok közötti szakadékot, mely a mai Magyarországot meghatározza.

 

 

Házigazda:

Dobrev Klára, árnyék-miniszterelnök, az Új Köztársaságért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Demokratikus Koalíció európai parlament képviselője

 

 

Előadók:

Erdősi Éva, hitelszakértő

Gy. Németh Erszébet, országgyűlési képviselő, szociális és nyugdíjügyi árnyékminiszter

Hegyesi Beáta, családpolitikus

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője

Szaniszló Sándor, polgármester

Varga Zoltán, országgyűlési képviselő, a Népjóléti Bizottság elnöke

 

 

Rendezvény időpontja: 2023.04.17.