Új Küztársaságért Alapítvány

×
Kiadványok
Ötévkönyv 2016-2021
A 2022-es drámai vereség után sok megbeszélés követte egymást. Érteni akartuk az okokat, készültünk az új küzdelemre. Valamikor 2022. július közepén találkoztunk a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselőivel. A tanácskozás elején mások között Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke is rövid beszédet mondott. A beszédben a DK egy évtizedes történetének politikai összefoglalóját, értékelését osztotta meg velünk.
Elolvasom
Aki NER, az nyer
Kitűnően összeszedett, bár sajnos egyértelműen a teljesség igénye nélkül összeállított, ABC-sorrendben kikereshető kiskönyv, ami a Fidesz elmúlt 12 évének mutyijait, gaztetteit mutatja be. “Pár nappal ezelőtt megírtam, hogy elkészültem egy kis könyvvel, “Aki NER, az nyer” címmel. Azóta számtalan kérés jött, hogy küldjek belőle. Nekem nincs! Az ellenzéknek készítettem azzal, hogy a kampányrendezvényeken osztogathatják. De mert nyilván azoknak is érdekes lehet, akik nem jutnak el egy ilyen rendezvényre sem, most kiteszem ide, az oldalra. Használati utasításként csak annyit: nem regényként kell olvasni. Keresse ki – ABC sorrendben vannak – a települést, amire kíváncsi. A többi majd kiderül.”
Elolvasom
Ötévkönyv 2011-2016
Nem az volt a célunk, hogy a hasonló évfordulókon szokásos pártkiadványt szerkesszünk, a éle politikai reklámanyagot, pozitív önértékelésekkel telerakott reprezentatív, ámde unal- mas apológiát. A kötet, amelyet összeállítottunk, inkább szöveggyűjteménynek, amolyan olvasókönyvnek tekinthető, időrend szerint haladva tárul föl benne a DK története. Rész- ben a saját szövegeink – nyilatkozatok, programok, beszédek, interjúk – alapján; részben a rólunk szóló tudósításokban, választási és közvélemény-kutatási adatokban, kommentá- rokban, publicisztikákban. Utóbbiak a korrekt értékeléstől a dühödt átkozódásig széles skálán mozognak, jól érzékeltetve azt a politikai és médiaközeget, melyben a Demokratikus Koalíció tevékenykedett.
Elolvasom
A SZABADSÁG ÁRA
dr. Szüdi János a magyar oktatásügy intézménye. 1985 és 2010 között dolgozott az oktatással foglalkozó, változó nevű minisztériumokban, különböző beosztásokban. A korán kezdődő oktatási rendszerváltás hajnala és a 2010 utáni oktatáspusztítás közötti, a mából visszatekintve már boldog békeidőknek tűnő negyedszázad minden oktatással foglalkozó jogszabálya az ő keze nyomát viseli. Szakmai munkájában három őszinte szenvedély vezeti: a jogállam, az alkotmányosság fanatikus tisztelete és képviselete, a szakmai és helyi közösségek autonómiájába vetett hit, és legelőször a gyermekek mindenek felett álló érdekének képviselete.
Elolvasom
A DK Műhelyéből
Elolvasom