DK Külpolitikai Kabinet Nemzetközi lapszemle november 9.

DK Külpolitikai Kabinet Nemzetközi lapszemle november 9.

Politico

Az EU folytatja az eljárást az OLAF jelentésében 2017-ben feltárt Elios-ügyben – amely Orbán Viktor miniszterelnök vejéhez kötődik –, és a magyar eljárás megszüntetése erősíti a magyar rendvédelmi hatóságok függetlenségével kapcsolatos gyanúkat – írta a portál a csalás elleni hatóság elnökének szóvivőjére hivatkozva. „Az OLAF jelentése nem csupán komoly szabálytalanságokat tárt fel, hanem összeférhetetlenséget alátámasztó bizonyítékokat is, és ezeket a pénzügyi visszatérítésre nézve nem érvényteleníti az a tény, hogy nemzeti szinten nem folytatják a nyomozást” – mondta az illető. Megerősítette az eljárás folytatását az EU Bizottságának egy szóvivője is. A cél annak megállapítása, hogy vissza kell-e téríteni a pénzt. Judit Gräßle, a költségvetési ellenőrzési bizottság elnöke kifejtette: elemezni kell az Olaf által felhozott bizonyítékokat a Bizottság regionális politikával foglalkozó osztályával közösen. Az ügy erősíti a magyar igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos gyanúkat, és megerősíti, hogy szükség van tényleges eszközre az EU pénzügyi érdekeinek védelméhez, különös tekintettel arra, hogy Magyarország, és számos további nagymértékben kedvezményezett tagállam nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez. A jelentés hozzátette: a magyar kormány egy szóvivője nem válaszolt az állásfoglalásra vonatkozó kérésre.

https://www.politico.eu/article/istvan-tiborcz-viktor-orban-olaf-eu-pursues-orban-son-in-law-case-despite-hungary-ending-probe/

The Independent

Donald Tusk masszív támadást intézett Orbán Viktor magyar miniszterelnök ellen, amikor azzal vádolta, hogy Orbán eltűri az idegengyűlöletet és az antiszemitizmust, továbbá aláássa a liberális demokráciát. Az Európai Tanács elnöke az EPP Helsinkiben tartott frakcióülésén figyelmeztetett: „A politikai családunkban senkinek nincs joga megtámadni a liberális demokráciát, és annak alapjait”.  Felsorolta Orbán jogállamiság elleni támadásait, és leszögezte: „Ön nem kereszténydemokrata. […] Nem érthetünk egyet azzal az érveléssel, hogy az európai határok, a területünk és identitásunk hatékony védelme úgymond szemben áll a liberális demokrácia szabályaival. Ha Ön ellensége a jog uralmának és a független igazságszolgáltatásnak, akkor Ön nem kereszténydemokrata. Ha az államot egy egyén szabadsága és méltósága elleni támadásként állítja be, akkor nem kereszténydemokrata. Ha nem kedveli a szabad sajtót és a civil szervezeteket, és eltűri az idegengyűlöletet, a homofóbiát, a nacionalizmust, akkor nem kereszténydemokrata. Ha a nyugati liberális demokrácia helyére a keleti tekintélyelvű demokráciát akarja állítani, akkor nem kereszténydemokrata. Barátaim, itt mindannyian hűek akarunk maradni a kereszténydemokrácia értékeihez, és meg akarjuk nyerni az európai választást, de emlékezzünk: ezúttal nem munkahelyekről és juttatásokról lesz szó, hanem alapvető értékeink megvédelmezéséről, mert ezek nélkül nincs értelme a győzelemnek” – mondta Tusk. Mellette ült Orbán Viktor, aki Tusk egész hozzászólása alatt komoran a semmibe nézett – írta a lap. Orbán a cikk szerint arról beszélt, hogy helyre akarja állítani az EPP egységét. Kijelentette: „Soha nem szabad megbízni azokban, akik személyes ambíciókat építenek arra, hogy szocialista és liberális vádaskodásokkal az EPP pártcsaládját megosszák. A győzelem érdekében vissza kell térnünk a lelki gyökerekhez, és meg kell hirdetni a kereszténydemokrácia reneszánszát. Nem szabad hallgatni az ellenfelekre, és nem szabad magunkat a baloldali pártok és a liberális média normáihoz mérni. Ha nekik akarunk tetszeni, vereségre ítéljük magunkat. Azok, akik nem tisztelik saját nagyjaikat, a kudarchoz vezető utat kövezik ki” – mondta Orbán.

https://www.independent.co.uk/news/world/europe/donald-tusk-viktor-orban-hungary-fidesz-democracy-epp-eu-putin-ukraine-a8623766.html

Reuters

A leadott több mint 600 szavazat mintegy 79 százalékát szerezte meg az EPP Helsinkiben tartott tanácskozásán Manfred Weber, a CSU alelnöke, az EPP frakció elnöke, és a csúcsjelöltség egyben azt is jelenti, hogy pályázhat a Bizottság elnöki tisztségére. A hírügynökség az erről szóló jelentésének azt a címet adta: „Az EU legnagyobb politikai csoportja jogi aggodalmak közepette figyelmeztette Orbán Viktort”. A jelentés részletesen ismertette a szerdán elfogadott határozatot, majd rámutatott: Orbán Viktort 2010-es hatalomra jutása óta több ízben bírálták azzal, hogy nem tartja tiszteletben az EU értékeit. Az EU többször tiltakozott, nagyjából azonban kudarcot vallott annak megállításában, amit a bírálók fokozódó tekintélyelvűségnek minősítenek. Idézte a jelentés Szájer Józsefet, aki a Reutersnek azt mondta: a határozatban nincs semmi, amivel pártja ne tudna egyetérteni. A Reuters ezzel kapcsolatban felidézte, hogy a határozat szól a CEU ügyéről is. Végül a jelentés részletezte, hogy Joseph Daul védelmébe vette Orbán Viktort a kizárással kapcsolatban, és hozzátette: a frakció elnöksége mindazonáltal napirendre tűzheti a kizárás kérdését, amennyiben öt különböző tagállamból a frakció hét tagja kéri ezt.

https://www.reuters.com/article/us-hungary-eu-epp/eus-biggest-grouping-puts-hungarys-orban-on-notice-amid-rights-concerns-idUSKCN1NC2H4?feedType=RSS&feedName=worldNews

Politico

Európa konzervatívjainak nem apparatcsikra, hanem vezető egyéniségre van szüksége, és szakítaniuk kell a business as usual gyakorlatával, ha túl akarják élni a jövő évi európai választást. Weber megválasztása felér az elavult status quo fenntartásával – írta az amerikai portál kommentárjában. Nem kétséges, hogy Manfred Weber, akit a pártcsalád az EU Bizottságának élére szán, a jelen környezetben jól navigál. Ám az európai politikának ez a víziója elavult. Európa ma sokkal szakadozottabb, polarizáltabb politikai táj, mint négy éve volt. A mai kihívások közös vonása, hogy nem technikai, hanem politikai jellegűek. Olyan megoldásokat követelnek, amelyek átnyúlnak a nemzeti határok felett, és bírják a szavazók legitimációját. Ha tetszik, ha nem, egy közös erő már kialakulóban van – a szélsőjobboldalon. Steve Bannon víziója talán nem reális, de az Európa-szkeptikusok alighanem jelentősen növelik szavazati arányukat a választáson. Az EPP azzal, hogy nem néz szembe a realitásokkal, és Manfred Webert választja meg arra, hogy vezesse a pártcsaládot az európai választáson, jelentős alkalmat mulaszt el arra, hogy meghallja az európai szavazók hangját. Az elmúlt évtized, nem volt kegyes a szociáldemokratákhoz, de most az EPP következik. Ennek semmi köze Weber személyéhez. Tekintélyes teljesítményt nyújtott az Európai Parlamentben, nem megosztó személyiség, és bizonyította, hogy szót tud érteni a pártcsalád minden tagjával egészen Orbán Viktorig. Az sem kétséges, hogy egy német elnök a Bizottság élén növelné az intézmény súlyát. Weber megválasztása csúcsjelöltnek azonban felér a kifáradt status quo jóváhagyásával , most, amikor a nyugati világ liberális demokráciái és nemzetközi intézményei példátlan legitimációs válsággal néznek szembe. Az egész EU-ban morzsolódnak a centrista pártok régi koalíciói, és az európai választók ebből már nem kérnek. Ahol sikerült a centrista erőknek visszaszorítani az ellenfeleket, ott ez mindenhol a centrista politika merész újbóli feltalálásának, és mindenekelőtt a múlt kudarcaihoz nem köthető friss, új arcoknak volt köszönhető, mint Ausztriában, vagy Franciaországban. Ugyanez a logika érvényes a májusi európai választásokra is. Tekintettel arra, hogy milyen kis számban vesznek részt a szavazók a nemzeti választásokon, az európai választás eredményét a választói csoportok motivációs és energiaszintje közötti különbség dönti majd el. Alighanem az elégedetlenek és a dühösek mennek majd el voksolni, és a kihívás az lesz, hogy mobilizálni tudják-e a csendes többséget, amelyik nem akarja, hogy az európai projekt lángra lobbanjon. Az EPP megmutatta, miben válik el a jobboldali populistáktól és a liberálisoktól. A szubszidiarítás és a keresztény európai örökség hangsúlyozásával nincs baj, de az EPP nem maradhat közömbös azzal szemben, ahogyan Magyarországon égbekiáltóan visszaélnek a hatalommal, márpedig Weber ezt demonstrálta azzal, hogy milyen szívélyesen fogadta a Fidesz támogatását mostani jelölésekor. Ha az EPP releváns akar maradni, akkor friss, hiteles, eszméktől hajtott vezetőt kellene jelölnie, aki az egész EU-ban tud szólni a szavazókhoz, nem pedig Webert, aki a legkisebb közös nevezőt kínálja. Mások a politikai centrumban már demonstrálták ezt, például Macron és Rutte, akik megkerülték az egyre fárasztóbb Guy Verhofstadtot. Ha van jövője az EPP-nek, az egészen bizonyosan inkább úgy néz ki, mint Alexander Stubbe. De bizonyosan könnyű lenne legalább egy tucat olyan jelentős embert találni az EPP-ben, akinek Webernél jobb hangzású a neve a brüsszeli buborékon túl is. A tekintélyelvű populizmus felemelkedésének, a brexitnek és Trumpnak a fő tanulsága az, hogy a Nyugat új politikai realitással áll szemben, és a centrista politikusoknak alkalmazkodnia kell ehhez. Minél inkább homokba dugja a fejét az EPP, és minél inkább folytatja a business as usual gyakorlatát, annál fájdalmasabb, és annál megérdemeltebb lesz a csapás, amelyet májusban elszenved majd.

https://www.politico.eu/article/opinion-manfred-weber-alex-stubb-epp-europe-conservatives-need-a-leader-not-an-apparatchik/