DK Külpolitikai Kabinet Nemzetközi lapszemle október 1.

DK Külpolitikai Kabinet Nemzetközi lapszemle október 1.

Unian

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter bekerült az ukrán Mirotvorec (Béketeremtő) Központ adatbázisába, mert „Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának aláásására tör, az Ukrajna elleni fegyveres támadással fenyeget, beavatkozik az ország belügyeibe, szeparatista érzelmeket kelt és szít, és részt vesz provokációk szervezésében” – írta a szervezet honlapja, ahol bejelentették a tényt. Az Unian sajtóügynökség hozzátette: korábban bekerült az adatbázisba a Moszkvai Patriarchátushoz tartozó ukrán ortodox egyház feje, Onufrij is az orosz ortodox egyház ügynökeként, aki ellenzi a független helyi ukrán egyház megalakulását. Az adatbázis azok nevét és adatait tartalmazza, akiknek a tettei „az ukrán nemzetbiztonság, a béke és a biztonság elleni bűnökre utalnak”. 2016-ban a honlap 4508 olyan újságíró adatait tette közzé, akik a kormány által nem ellenőrzött Donbassz területen jártak, vagy oda kaptak akkreditációt, és így „a terroristákkal működtek együtt”. 2015-ben pedig egy ukrán író és egy parlamenti képviselő adatait tette közzé nem sokkal az előtt, hogy az illetőket megölték.  A Mirotovrec Center a Wikipédia szerint az ukrán biztonsági szolgálathoz köthető, amely többször is védelmébe vette annak tevékenységét.

https://www.unian.info/politics/10280253-hungary-s-szijjarto-added-to-ukraine-s-myrovtorets-database.html

The National

A magyar miniszterelnök migráció-ellenes céljaival uralni akarja az Európai Uniót – írta a skót lap. Két példát is felhozott a magyarországi idegengyűlöletre a szerző, aki járt is itt az elmúlt hetekben. Szombathelyen „büdös migránsnak” minősített egy magyar család egy „etnikai hátterű” skót férfit, bőre színe miatt, aki kocsijával összekoccant a család autójával. Később, szeptemberben a Budapesthez közeli Tápiógyörgye önkormányzata a facebookon figyelmeztetést adott ki a helybelieknek, hogy szaúdi látogatók érkeznek a faluba, akik rendelkeznek magyar vízummal.  Miközben a magyar miniszterelnök azt állítja, hogy védi Európa határait „a beáramló migránsok hordáival szemben”, úgy látszik, a lakosság is éberré vált, és kész akár európai polgártársaira is támadni, ha azok nem olyan európai megjelenésűek, ahogyan azt ők elvárják. Vajon miért félnek ennyire a külföldiektől egy szépségéről, kultúrájáról és konyhájáról híres, egyre több turistát fogadó országban? Orbán Viktor hirdette meg Európában elsőként hivatalosan az illiberális demokráciát. A liberális politikát kudarcnak tekinti, amely szerinte faji, gender és vallási kétértelműségeket hozott. A Sargentini-jelentés feltárta, hogyan szegi meg Magyarország az uniós szerződéseket számos területen, így a jog uralmában, a választásokon, a véleménynyilvánítási szabadság terén, a korrupcióban és a menedékkérőkkel való bánásmódban. Magyarország szavazati jogának felfüggesztése nem valószínű, mivel ehhez egyhangú döntésre lenne szükség – írta a szerző, és részletesen beszámolt a magyar-szerb határon lévő tranzitövezetekről és az ott uralkodó tarthatatlan állapotokról. „Az országban bekövetkezett illiberális fordulat megfertőzheti Európa többi részét is. Az olaszországi és ausztriai kormányváltást követően Orbán azt reméli, hogy összehozhat egy európai szövetséget, amely az illiberalizmus hirdetője lesz Európában, és arra tör, hogy a jövő évi európai választás után uralja az Európai Parlamentet” – figyelmeztetett a szerző, aki a glasgowi egyetem a tömeges migráció kezeléséről szóló nagy kutatásnak vezető tényfeltárója, és nemrég tért haza Magyarországról.

http://www.thenational.scot/news/16950703.hungarys-pmr-plans-to-dominate-eu-with-an-anti-migrant-agenda/

Kleine Zeitung / Kurier

Lengyelország törvények módosításával meg akarja szüntetni az orvos, ügyvédek és újságírók titoktartási kötelezettségét, vagyis rá akarja kényszeríteni őket, hogy kiszolgáltassák ügyfeleik titkait a hatóságoknak – írta a bécsi lap a Kurier értesüléseire hivatkozva, és a tervet a polgárok alapvető szabadságjogaira mérendő újabb csapásnak minősítette. A titoktartás megtörését eddig bírói döntésnek kellett kimondani, a tervek szerint azonban a továbbiakban ehhez elegendő lesz egy ügyészi utasítás. A vonatkozó tervezet a Gazeta Wyborcza és a Dziennik lengyel lapok birtokába jutott. A lengyel igazságügyi minisztérium azzal vette védelmébe a tervezetet, hogy hiszen az ügyész közérdeket képvisel. Az ügyvédek és a sajtó képviselői a héten nyilatkozatban szándékoznak reagálni. A tervezet a vitatott igazságügyi reform része.

https://www.kleinezeitung.at/politik/5504911/Gesetzesreform_Polen-will-Schweigepflicht-von-Aerzten-und